Kizárólag versenysportolók részére



Február 8-tól az alábbi időpontokban biztosítunk lehetőséget a sportolásra a versenyzőknek:
Hétfő – Péntek: 8:00 – 19:00 óra
Szombat: 9:00 – 19:00 óra
Vasárnap:

ZÁRVA


Ezen időszak alatt termünk csak napijeggyel, 5 ill. 10 alkalmas bérlettel, valamint havi bérlettel látogatható.

Az érvényes bérletek a teljes feloldásig szüneteltetve vannak, azok aktiválására az újranyitáskor kerül majd sor.

Helyben fogyasztás továbbra sem lehetséges.

Belépés csak igazolt versenyzők számára, akik az erről szóló hivatalos, érvényes igazolásukat magukkal hozzák és a recepción bemutatják, illetve a járványügyi előírásokat betartják.

Belépéskor le kell adni az igazolást a recepción, amit távozáskor adunk vissza


A dokumentumok valódiságát ellenőrizzük, a hitelt érdemlő bizonyítás érdekében az igazolásokat az első belépéskor lefénymásoljuk, de emellett az is szükséges, hogy a sportoló minden edzésre az eredeti dokumentumot (versenyengedély, sportorvosi

igazolás) is magával hozza, hogy az esetleges hatósági ellenőrzés során be tudja mutatni.
Aki bizonytalan abban, hogy az igazolása feljogosítja-e őt belépésre, küldje el nekünk email-ben a progymkft@gmail.com címre!
A higiéniai szabályok betartására továbbra is fokozott figyelmet fordítunk, ezért a terem csak az alábbi feltételekkel használható:

Belépéskor és kilépéskor mindenkinek kötelező a kézfertőtlenítés.

Az edzőtermi tartózkodás alatt kérjük a gyakori kézmosást.

Minden gépen, polifoam matracon kötelező a törölközőhasználat!! Használat előtt és után a kihelyezett fertőtlenítőkkel alaposan töröljék át az ülőfelületet, fogantyúkat!

Egyéni edzést végezzünk, kerüljük a csoportosulást, tartsuk meg egymástól a 2 méteres távolságot!

Saját törölköző használata kötelező – a bérlés lehetősége jelenleg szünetel.

A maszk használata a fogadótérben kötelező, edzés közben nem szükséges viselni.